
Minden ember a boldogságra vágyik – bár ennek a definíciója is számtalan. Én is megalkottam a magam boldogság teóriáját – erről szól a Life coaching munkám, bár inkább azt mondhatnám: Életépítés.
Milyen abszurd, hogy rengeteg szakmát megtanítanak nekünk, csupán az Élet építés szakmáját nem. Azt, hogy hogyan lehet harmonikus, örömökkel, sikerekkel teli egészséges életet élni úgy, hogy közben a nagy „egésszel” is jót teszek, és ha elmegyek, nem csak a lábam egyre nagyobb nyomát hagyom itt. (Ökológiai lábnyom-ra gondolok) Van ilyen, létezik ilyen! Ha velem maradsz – talán neked is segítség lehet. Ha megosztod gondolataidat velem –én is több leszek.
És most néhány gondolat az Életépítésről
Vannak talppontok minden ember életében, amelyek az alapját jelenthetik egy teljes, harmonikus kiegyensúlyozott – kimondom Boldog életnek. Az Én rendszeremben ezek azok:
Egészség – a legnagyobb értékünk, mégis hajlandóak vagyunk megfeledkezni róla, mivel hogy van érzetünk nincs, csak hiány, így tudatos figyelmünket szükséges rajta tartani.
Pénz - anyagi helyzetünk, pénzügyi dolgaink. A legtöbb zavaros kép és viszonyulás tárgya. A pénz se nem jó, se nem rossz, csupán olyan, mint egy kés, amivel kenyeret szelhetünk, vagy valakinek a hátában hagyhatjuk, mint Fülig Jimi tette –de ezért nem a kés volt hibás! Legegyszerűbb definíciója: Univerzális energia. Ha megismered törvényszerűségeit, munkára tudod fogni.
Idő- azaz Élet idő gazdálkodásunk: Úgy élünk, mintha végtelen lenne, pedig születésünk óta vágjak a centit, a fonalat. Megtanulható az időgazdálkodás – hitem, tapasztalatom szerint sokkal egyszerűbb, mint amit egy hetes tréningen kellene tanítani…
Kapcsolataink. Ma már szociológiai kutatások bizonyítják azt a népi mondást: madarat tolláról, embert barátjáról, hiszen a hozzánk legközelebb álló 6 ember számtani átlagai vagyunk!
Mindezeket az ÖNISMERET fogja össze! Nem érdemes úgy beszélni, „tanítani” a Boldogságot, hogy kihagyjuk az Önismeret folyamatát. Az üzleti és magán életben egyaránt ez adja az alapot. Ez adja az Én tréningjeim, tanfolyamaim egyediségét is. Mindegy miről, kiknek tartom – szó kell, hogy essék az Önismeret forrásáról, azaz Rólam, hiszen el kell dönteni: Ki viszi a vadászpuskát?! A Ki vagyok Én kérdése – életünk legfontosabb kérdésévé kell, hogy váljon életünk során.
Én ezt értem életépítésen, vagy Life coaching-on. Csak azt tanítom, amit megcsináltam!